Munkásszállóból Fecskeház – Közgyűlés kampányban

facebook megosztás

Megtette az első lépést a városvezetés, hogy Fecskeház legyen az egykori munkásszálló. A csütörtöki közgyűlés döntéseiről már olvashattak Percről percre rovatunkban. Mint írtuk, az Eötvös téri ingatlan kapcsán szerteágazó vita alakult ki, felemlegetve az 588 milliós fejlesztési pénzt és a Zeneiskola elköltöztetési tervét.

Még 2022 júniusában mi is foglalkoztunk a 64 lakrészből álló épülettel. Akkor Zakó László, a VG. Zrt vezérigazgatója úgy fogalmazott: kanizsai bérlakásállomány helyzetét ismerve elengedhetetlen, hogy valamit kezdjen vele város.

Csütörtökön Károlyi Attila hozott előterjesztést, amely alapján az állami tulajdonban lévő épületet ingyenesen venné át az önkormányzat. Az eddig csendesnek mondható közgyűlés ekkor változott feszültebb hangvételűvé. Bizzer András kritikaként az 588 milliós fejlesztési listát is felemlegette.

– Itt panaszkodik Károlyi Attila, hogy nincsen 200 millió forint arra, hogy a Via-t átköltöztessük vagy megoldjuk a Zeneiskola problémáját, s ez a kormányzatnak köszönhető. Hát könyörgöm, vegyük már az adatokat, több mint 3 és félmilliárd forint kormányzati támogatás érkezett ebben a ciklusban, ebbe a városba, a költségvetésünket segítendő. Ha önök jó döntéseket hoznak és felelősen járnak el, akkor a 3 és félmilliárdból 200 millió forintot lehetett volna találni erre a célra. S egyébként egy hibát szeretnék felemlegetni, volt olyan fejlesztési támogatás, amelyből 142 millió forintot vissza kellett fizetni a magyar államnak, azért, mert önök nem tették a dolgukat – hangzott el Bizzer Andrástól, Nagykanizsa alpolgármesterétől. 

kgy

Fodor Csaba az ülés utáni interjúban elmondta: egy fontos ügy első lépését tették meg a munkásszálló kapcsán. Az pedig, hogy a polgármester nem tudja vagy nem meri vezetni a közgyűlést, pontosan igazolja, hogy alkalmatlan a posztjára.

– Előhoztak itt boldog-boldogtalanságot, így szépen be kellett volna neki rekeszteni a vitát. S azt mondani, jó, itt a vége, mert bezárom és szavazzunk. De nem tud ő élni ezzel a lehetőségével, csak egyet szeret, hogy döngeti a mellét, mert ő a megválasztott polgármester. Ezt mondja mindenhol. De aztán az e mögötti teljesítmény meg egy nagy nulla. A közgyűlésen is, meg az egyébként ellátandó feladatoknál is. Azt is felhozták, hogy elvontunk tőle minden jogosítványt, de ez is kamu, mert nem lehet minden jogosítványt elvonni tőle, hiszen csomót a törvény telepít a polgármesterhez – mondta el Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

Az ülés ezt követően konszolidált mederben zajlott, egészen a polgármesteri tájékoztatóig és az ott vázolt Rehab-ügyig.

– Tudomásomra jutott, jó pár szabálytalanságnak tűnő dolog, s ezért kénytelen voltam feljelentést tenni a rendőrségen a Kanizsa Rehabnál történő esetleges visszaélések miatt. A rendelkezésemre bocsájtott iratok alapján ugyanis erős a gyanú, hogy az ÉVE-frakciója által kinevezett, s azóta már menesztett Szirtes Balázs ügyvezető sajátságosan értelmezte a rá vonatkozó szabályokat – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. 

kgy

A Rehab kapcsán Horváth Jácintot kérdeztük, aki hangsúlyozta: nem a feljelentés tényével van a baj, hiszen ha a polgármester ezt jogosnak érzi, tegye meg. Hanem azzal, hogy egy gyanúra alapozva, Balogh László a saját közösségi oldalán és a Fidesz médiájában rontja az önkormányzati cég megítélését.

– Ez visszataszító, ezzel veszélybe sodorják 150 ember munkahelyét, 150 család megélhetését, mert a Kanizsa Rehab létét veszélyeztetik. Gondoljanak bele, ha valaki ezt olvassa erről a cégről, mondjuk az üzleti partnerei, hiszen ők kifelé dolgoznak, a piacra, azokat olvassák, amiket Balogh László és a Fidesz írogat, csupán gyanú alapján, mindenféle ítélet nélkül, mit gondolnak róla? Felelőtlenül, véleményem szerint aljas módon rágalmazza a Kanizsa Rehabot – szögezte le Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese. 

Horváth Jácint és Fodor Csaba értékelőjét is visszanézhetik Youtube-csatornánkon, míg az ülés bővebb összefoglalóját a honlapunk Percről percre rovatában olvashatják. A felek még egyszer, májusban biztosan találkoznak a június 9-ei választásokig.

M-B.GY.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.