Ma 2017. augusztus 22. kedd,    
Menyhért napja van.    
Látogatók száma : 32677050    






















































Honlapkeszites

Csiszolatlan gyémántok

A rászoruló diákok és tehetséges tanulók támogatását tűzte ki célul a Zsigmondy-iskola és szülői munkaközössége. „Hát, ez a bál célja, hogy találjuk meg azokat a drágaköveket...” A tavalyi bál és tombola bevételéből művészeti könyveket vásárolt az iskola és a szülői munkaközösség. Az albumokat egy, a rajzolásban tehetséges, végzős tanulónak ajándékozták a ballagásakor.


„Tavaly volt az első bál, akkor nagy fellendüléssel indultunk, és azt gondoltuk, hagyományt teremtünk. Úgy néz ki, ez meg is valósul, hiszen újra szép számmal vannak itt szülők, diákok, támogatók és óraadók” - mondta Laukó Emőke a NSZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolája igazgatója.

A rendezvényt a szakképző iskola partnerei, így a tanulóknak gyakorlati helyet biztosító cégek és vállalkozók is támogatják. „Olyan gyerekek támogatására szeretnénk fordítani, akik vagy a szakmájukban vagy a tehetséggondozásban kimagasló teljesítményt nyújtanak, de esetleg a hátrányos helyzetük miatt nem tudnának mindent megvenni” - tette hozzá Tukszárné Lázár Mónika a NSZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolája, Szülői munkaközösség elnöke.

A zsigmondys diákok a táncparketten is feltalálják magukat, erről a bál résztvevői is meggyőződhettek. Az iskolai csoport mellett a Premier Táncklub és az Eraklin szórakoztatta a közönséget.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-03-20 04:59:00


További hírek:
Tekerd magad Európába!
Csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint
Bedöntötték a szomszéd kerítését, majd rátámadtak
Női labdarúgás: jó erőfelmérő volt
Lábtoll-labda: dobogós helyek az erős mezőnyben


OKTATÁS ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:29 - Véradás

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble