|
Ma 2012. május 18. péntek,
Erik napja van. Látogatók száma : 3264860 |
||
|
|
Üzleti reggeli az Inkubátorházban
A környezetvédelemmel, a projektmenedzsment szolgáltatással, a pályázatírással foglalkozó IMRO- DDKK vezetői az önkormányzat és a stratégiai partnernek tekintett vállalkozások vezetőit hívta meg üzleti reggelire. A program Cserti Csillának, az Inkubátorház vezetőjének köszöntőjével kezdődött, aki bemutatta az üzleti reggeli sorozat koncepcióját. Ezt követően Musits Róbert, mint házigazda vette át a moderátor szerepét bemutatva vállalkozásuk eddigi hazai és nemzetközi téren elért eredményeit, jövőbeli terveit. A vállalkozásukkal szorosan együttműködő Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke, Benedek Miklós az elmúlt 2 év környezeti nevelés és a klímavédelem területén elvégzett munkáról számolt be. Ebben a megközelítésben teljesen érthető a Zalaerdő Zrt, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt, valamint a Saubermacher-Pannónia Kft. vezetőinek meghívása a rendezvényre. Nagykanizsa Megyei Jogú Város képviseletében megjelent Cseresnyés Péter polgármester, aki elmondta, hogy a város számára kiemelten fontos az alternatív energiák mind szélesebb körű kiterjesztése, hiszen ez a fenntartható fejlődésen túl újabb munkahelyeket is teremthet. A polgármester egyúttal bejelentette, hogy az önkormányzati közgyűlés döntése értelmében ezentúl Benedek Miklós képviseli Nagykanizsát a környezetvédelmi- és klímavédelmi feladatokkal kapcsolatban. Nagykanizsa példaértékű döntésével kifejezte a környezetvédelem iránti elkötelezettségét és a klímavédelmi pozíció megteremtésével városi rangra emelte azt, élen járva, példát mutatva ezáltal más hazai települések számára. A legfejlettebb technológiák bevezetése, és erősítése mellett szólt Kassai Zoltán a vízszolgáltató cég vezérigazgatója. Varga Attila osztályvezető a Zalaerdő részéről az együttműködés további területeit vázolta. A hivatalos blokk lezárását követően immár kötetlen formában folyt tovább az üzleti reggeli. GAZDASÁG ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
17:09 - Útzár-feloldás
12:18 - A második vonalban nyomulnak
10:50 - Tanárok a színpadon
08:49 - Batthyánysnak lenni: Dolce Vita!
08:42 - Felöltöztetik az Erzsébet teret
08:41 - Megdőlt az országos hidegrekord
18:02 - Indul a balatoni szezon
|