A hétvégén rendezték hagyományteremtő szándékkal a talán kissé tucatnévvel bíró, mégis picit egyedi Kanizsa Kupa Teremlabdarúgó Tornát húsz csapat részvételével, melyen végül a Channel együttese lett a legjobb.
A túlnyomorészt nagykanizsai legénységeket felvonultató kétnapos mérkőzésdömpingnek azért voltak érdekességei, kezdve azzal, hogy a nevezési listán volt tótszentmártoni és molnári egység is, de a Csőcselék brigádja például csinos Zete-pólóban feszített...
Szóljon hozzá!
Persze nem csupán az egyenes ágon, de a Tisztelet kupa küzdelmeiben is nagyot csatáztak a gárdák a Zsigmondy-, illetve a Russay-csarnokban is, így hiába volt azért a némi hiányérzet - hogy a mezőny akár népesebb is lehetett volna -, a parkettán ez egyáltalán nem zavarta a labdarúgókat.
A négy közé végül a Channel, a Dunántúli Postás SE, a Csőcselék, valamint a Timberland került. Előbbi kettő csatározásából a Channel (1-0) jutott a fináléba, míg a Csőcselék-Timberland találkozó 2-0-s kék-fehér sikert hozott. A harmadik helyért aztán DPSE - Timberland 3-0, míg a - szó szerint - értékes első helyről döntő Channel - Csőcselék párosításon 2-0 lett a végeredmény.
A torna legjobb játékosának a Channelből Marko Basarát (képünkön még egy bosznia-hercegovinai klub mezében) választották, s a szerb labdarúgó örömmel konstatálta egyben saját sikerét is.
- Amikor otthon is adódik rá lehetőség, szívesen játszom teremben - így a 28 esztendős, egykor Partizan-nevelésű futballista. - Persze, sok függött attól is eddigi pályafutásom során, hogy milyen szinten játszhattam, de most, hogy Ausztriában futballozom, erre is volt itt alkalmam Nagykanizsán.
Jegyezzük meg, a transfermarkt mértékadó számai szerint 50 ezer angol fontot érő bokákat kocogtatott az, aki épp szabálytalankodott a szemből érkező délszláv játékossal szemben...
A Tisztelet Kupa ágán a 3. helyért: Curacao - Tintahal 3-1, míg a döntőben Viktória - Hidrofilt 2-0.
I. Kanizsa Kupa Teremlabdarúgó Torna 2012. Döntő: Channel - Csőcselék FC 2-0. A 3. helyért: Dunántúli Postás SE - Timberland 3-0. A végeredmény: 1. Channel, 2. Csőcselék FC, 3. DPSE, 4. Timberland. A torna legjobb játékosa: Marko Basara (Channel). A legjobb kapus: Pesti Lajos (Csőcselék FC). Gólkirályok: Nagy Gergő (Channel) és Babati Benjamin (Csőcselék) 7-7 góllal. Tisztelet Kupa, döntő: Viktória SC - Hidrofilt 2-0; a 3. helyért: Curacao - Tintahal 3-1.
P.L.
|
|
Hozzászólások: |
|
|
Blacburry 2012-02-06 08:27:48
Tisztelt rendezők!
A csapatunk nevében szeretnénk ezúton megköszönni a rendezést. Minden tökéletes volt csak így tovább és persze gratulálunk! Színvonal, hagyományteremtés! Lecke feladva!
|
|
|
|
|
|
|
SPORT ROVAT >>>