|
Ma 2012. május 18. péntek,
Erik napja van. Látogatók száma : 3264887 |
||
|
|
Párhuzamok... (2)
A bejegyzésben az a párhuzam, mely a kormány melletti januári Budapesten tartott demonstráció és a Kanizsán létrehozandó javítóintézet tartott fórumok közé került, végtelenül erőltetett, mondhatnám, a szezont a fazonnal veti össze. A hivatkozás lényegét illetően pedig hamis, mivel a javítóintézet ügyében tartott mindkét lakossági fórumon az intézetet ellenzők voltak jelentős többségben. A városlakók véleményét ebben az ügyben senki sem ismeri, ezért nem ildomos a hangos kisebbség véleménynyilvánításának aposztrofálni az ellenzők megszólalásait, a helyileg érintettek aggodalmát, tiltakozását. Amennyiben mégis összevetni akarunk, akkor érdemes a nevelőotthon megvalósításában felmerült helyszínek (Sormás és Nagykanizsa) polgármestereinek ez ügyben tett eljárását illetően megtenni. Amíg a sormási faluvezető az illetékesek megkeresését követően kikérte a képviselőtestület és az ott lakók véleményét, addig városunk polgármestere – mindezt mellőzve – felajánlotta a várost, mint lehetséges helyszínt. Sőt, a nyilvánosságra kerülése óta eltelt közel fél év óta nem került ez a város életében jelentős ügy a közgyűlés elé. Bátor dolognak tartom polgármesterünk bevállalását úgy, hogy még a saját többségi frakciójának szavazással megerősített véleményét, támogatását sem birtokolja. SZÓRÓL SZÓRA ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
17:09 - Útzár-feloldás
12:18 - A második vonalban nyomulnak
10:50 - Tanárok a színpadon
08:49 - Batthyánysnak lenni: Dolce Vita!
08:42 - Felöltöztetik az Erzsébet teret
08:41 - Megdőlt az országos hidegrekord
18:02 - Indul a balatoni szezon
|