A Letenyei Borbarát Hölgyek Társasága három éve alakult. Az összetartó közösség azóta már számtalan rendezvényen vett részt, öregbítve ezzel városuk hírnevét és népszerűsítve az egészséges és kulturált borfogyasztás szokásait. A társaság alakulásának körülményeiről és a jövőbeni terveikről kérdeztük a vezetőt, Somogyi Andrásnét.
– Mikor alapították a társaságot? Honnan jött az ötlet?
– Már régóta kapcsolatban voltam a párom révén –, aki a Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesületének tagja – a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének pár tagjával és mindig kérdezték, miért nem alapítunk Letenyén is egy hasonló társaságot. Az évek során csak érett bennem a gondolat, majd 2009 áprilisában 18 hölgynek, akikről úgy gondoltam társasági emberek, szeretik a bort, és bizonyos mértékig értenek is hozzá, vittem ki meghívót. A meghívottakból kilencen eljöttek az első találkozóra, és valamennyien azt nyilatkozták, hogy nagyon örülnek az ötletnek, és szívesen részt vesznek ebben a társasági munkában. Majd az avatási ceremónia alkalmával, ünnepélyes keretek közt elmondtuk az esküszövegünket és a mottónkat, amelyben a céljainkat fogalmaztuk meg. Feladatunk elsősorban városunk hírnevének az öregbítése, a helyi kulturális hagyományok felelevenítése és ápolása, valamint a Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesület tevékenységének a segítése. Az eskütétel után mindenki kapott egy emléklapot, amely tartalmazza az eskü szövegét. A törzstagokhoz azóta öten csatlakoztak, jelenleg 14-en vagyunk. Első nekifutásra egy sálat készítettünk, amelyen egy hímzett szőlőfürt látható, és nemrég elkészült a pelerinünk is.
– Milyen rendezvényeken vesznek, vettek részt?
– A társaság tagjaival a Mura Menti Napok rendezvényén vettünk részt először, majd a bornapokon árusítottuk a borkóstoló poharakat, illetve a borbónokat. A keszthelyi egyesülettel a kapcsolatunk azóta is töretlen, és minden eseményükre meghívnak bennünket. Náluk első ízben 2009-ben, a szüreti felvonuláson voltunk, és azóta minden évben részt veszünk ezen a hangulatos rendezvényen. Majd a már hagyománnyá vált farsangi maskarás felvonulásukon öregbítettük városunk hírnevét. A tavalyi évben sok szeretettel vártuk őket egy egynapos kirándulásra, ide Letenyére. Tettünk egy sétát városunkban, ellátogattunk velük Kistolmácsra, majd megcsodáltuk a környék panorámáját a becsehelyi kilátóról. Saját rendezvényeink helyszínét a Letenyei Városi Könyvtár biztosítja. Ezért köszönettel tartozunk nekik. A könyvtár támogatásával sikerült meghívnunk egy előadót, a nagyradai Cezar Pincészet borászát, aki A bor és a gasztronómia címmel a konyhában is hasznosítható dolgokról beszélt nekünk. Szeretünk kirándulni is, szinte minden tagtársunk pincéjénél voltunk már. Télen gyalogtúrákat szervezünk a helyi hegyhátakra, ahol az általunk sütött borkorcsolya fogyasztása közben a gazdák borait kóstoljuk meg. Mivel a másik nagy feladatunk a Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesület munkájának a támogatása, ezért minden alkalommal közreműködünk a Márton napi bormustrán és újborszentelésen, a borversenyek eredményhirdetésén. Ez a közreműködés azt jelenti, hogy az alkalomnak megfelelően díszítjük fel a helyiséget, segítünk megteríteni, sütünk valamit és kiszolgáljuk a vendégeket. A másik nagy összejövetelünk, amely nemrég zajlott le, a Vince napi pincejárás. Ezen a rendezvényen is aktív közreműködők voltunk. A Zalai Borút Egyesület Letenyén tartotta 2010 májusában a zalai borásznők továbbképzését. Ott is az egyesület tagjaival közösen fogadtuk őket. Ekkor alakult meg a Káforka Zalai Borásznők Egyesülete is. A tótszentmártoni hegyközség vezetőjének invitálására mentünk 2010 és 2011 augusztusában a Prósza, bor és tamburafesztiválra. Nagyon jól éreztük magunkat. Sikerült tavaly két fővel eljutnunk a lendvai szüretre is a Da Bibere Borlovagrend képviselőivel. Keszthelyen az elmúlt évben a Móri Borbarát Hölgyek Egyesületének elnökével ismerkedtünk meg, akik meghívtak bennünket a Móri Bornapokra. Ez a kirándulás felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen az ország szinte minden részéből megjelentek a borbarátok, így ragyogó alkalom nyílt a kapcsolatok építésére. Legutolsó programunk a Bussay Pincészetben volt december 8-án. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a szíves fogadtatást.
– Mik a jövőbeni terveik?
– A szokásos éves programokon jövőre is szeretnénk részt venni. A fiúk egyesületét továbbra is támogatjuk. A letenyei Öreghegyen lévő boronapince belsejét pályázati pénzből teljesen felújították, azt kellene még csinosítani, illetve a pince külső megjelenését szebbé tenni. Felmerült bennünk az egyesületté válás gondolata, hiszen pályázati pénzekhez csak így lehet hozzájutni. Ahhoz, hogy Letenye hírét elvigyük más településre, szükséges lenne egy zászló, illetve logó készítése. A tavasz folyamán kirándulást is tervezünk valamelyik borvidékre. Idén Szlovéniába szeretnénk ellátogatni, ahol megismerkednénk Lendva nevezetességeivel, majd megcsodálnánk Dobronakon a gyönyörű orchideákat, a trópusi kertet. A nap zárásaként egy helyi pincészet vendéglátását élveznénk.
V.M.
MAGAZIN ROVAT >>>