Villányi G. András író, költő, műfordító Tükröződések és A papagáj meséi című legújabb köteteivel a Képzőművészetek Házában ismerkedhetett meg az irodalomkedvelő közönség. Az esten közreműködött Balázs László Gábor előadóművész és Balázs Gergő hegedűművész, az íróval Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese beszélgetett. Villányi G. András és Szaigjó szerzetes kötetéről, – melyben a japán költő-szerzetes munkásságát ismerteti a zalai kis faluba, Magyarföldre nemrégiben költözött műfordító –, Márkus Ferenc tanár, Nagykanizsa Díszpolgára osztotta meg gondolatait közel egy órában a hallgatósággal. A könyvbemutatót megelőzően, délelőtt a Batthyány Gimnázium diákjai rendhagyó irodalmi óra keretében ismerkedhettek meg az intézmény 1976-ban érettségizett egykori tanulójával, Villányi G. Andrással.

 A költővel már korábban, tíz évvel ezelőtt is találkozhattak a kanizsaiak az „Ariel és az Ínyenc énekei” című estjén szintén a Kiskastélyban.
Pókfonálon fénylő/ harmatcseppek gyöngysora./ Így fonja láncát, hogy illanó világát/ díszítse mind, aki él.
A Tükröződések című kötet a 12. századi neves japán költő, Szaigjó szerzetes vakáit (ötsoros klasszikus japán vers) tartalmazza Villányi G. András átültetésében. A fordításokon kívül mintegy a költő személyébe „bújva” olyan szövegeket, verset és prózát toldott e versekhez, amelyek esetenként tovább gördítik a szaigjói gondolatot, vagy segítenek annak értelmezésében. Így „tükrözi” egy huszonegyedik századi magyar alkotó a kora középkori buddhista szerzetes érzés- és gondolatvilágát, ami egyedülálló lehetőséget biztosít az olvasó számára, hogy közelebb kerüljön a japán kultúra egyik meghatározó alakjához.
Hogy miért Tükröződések? Erről így vall a költő: – A korai kamaszkorban írott verseimet többen „szép töredékeknek” vélték. Reveláció erejével hatott rám az akkoriban nálunk még alig ismert haiku felfedezése, a bizonyíték, hogy lehet valami teljes és egész, ha rövid is. Elmélyülvén a buddhista tanításokban, illetve azok modern japáni filozófiai interpretációiban, mind jobban megragadtak az „üresség” fogalmában rejlő határtalan kreatív lehetőségek, és a sivár szépsége, amelyről tovább tanultam olyan európai misztikusoktól, mint Böhme vagy Eckhart mester, ám ráleltem Shakespeare-nál is, kiváltképp „A vihar”-ban…
Hiszem, hogy afféle – bár elfajzott – európai rokonlélek vagyok Szaigjóval, akit költői és emberi nagysága előtt mélyen meghajolva, most alázattal mutatok be a magyar olvasónak.
Villányi G. András 1984-ben végzett az ELTE angol szakán, majd hosszas előtanulmányok és több pályázat után kijutott Japánba, hogy Macuó Basó költészetét és a haikut tanulmányozza, ám mindinkább magával ragadta a nagy előd, a 12. századi Szaigjó szerzetes költészete. Összesen öt és fél évet töltött Japánban, egy évet a Taisó buddhista egyetemen Tokióban (ahol tanára, Jameda Sodzen – Szaigjóhoz hasonlóan – Singon szerzetes volt). 1998-ban Oxfordban kutathatta egy éven át a szerzetes költészetét. Csaknem 40 éves koráig volt „professzionális” diák.
A Papagáj-meséket ízlelgetve felmerül a kérdés, amely meglehet, hogy egyidős az első ősmesékkel: kinek írták, kihez szól? Gyermekeknek, vagy a felnőtteknek? Annyi biztos, hogy napjaink könyváruházainak polcrendszerén nehézkes elhelyezni ezt a könyvecskét, amiként a rendhez szokott eladó vakarhatja fejét a Kis herceghez illő polc kapcsán is. Villányi G. András japános műfordító és költő, és barátja Rudi a jákó bejárják mind szűkebb világunkat Budapesttől Afrikán át Japánig. Találkozhatunk Zsákos Zörgővel, ahogy Macuó Basóval is. Utaznak térben és időben, viccelnek, játszanak, elmélkednek, s mindezt szeretnék megosztani a gyermekben nyiladozó felnőttel és a felnőttben beteljesülő gyermekkel.

B.E.