Pénteken este a Nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál nyitórendezvényén a Ghymes együttes adott nagysikerű koncertet. Az érzelmekben gazdag szövegkörnyezet az együttestől megszokott temperamentumos ritmus és dallamvilággal párosult, így érthető módon teremtett kitűnő hangulatot a Szarka fivérek csapata, az elmúlt év végén bemutatott Álombálom című új album zenei anyagával és néhány korábbi dal felidézésével.
A ráadásjátszásokkal mintegy másfél órás feledhetetlen koncert után Szarka Tamást, a zenekar énekesét, hegedűsét, zene és szövegíróját az új lemez anyagának ihletéséről, címválasztásáról kérdeztük.
- Huszonöt éves a zenekar. Tartalmas másfél évtizedet zártunk. A cím álmaim bálját, vagyis az elmúlt időszakunkat fedi. Ezt a szójátékot, szóösszevonást a dalok komponálása közben találtam ki. Ilyen egyszerű.
- Ma este a régi dalokat új köntösbe öltöztették. Egy kis időutazáson vehettünk részt. Az új dalok különböző történelmi időszakok, néha különböző kontinensek közötti utazásokról tanúskodtak. A zenekar stílusát, hogy sikerült mégis megtartani?
- A régi dalok véleményem szerint közel sincsenek annyira új köntösben, mint amelyet elbírnának. Nincs szó markáns átfogalmazásról, megváltoztatásról. Egy új zenekari taggal - a ma este velünk először fellépő Nagy Szabolcs billentyűssel - gazdagabb lett a hangzásvilágunk. Az új "belépők" tudásukkal, saját szólóikkal óhatatlanul is adnak valami pluszt még úgy is, hogy nem igazán törekszünk rá. A kontinensek közötti zenei utazás a tavaly bemutatott, nagy érdeklődést kiváltó Benyovszky Móric életéről szóló zenés, táncos produkciónkból ered. Ebben a darabban hangzott el az a madagaszkári hangzásvilágot tükröző dal, amelyet ma is játszottunk. Ez a színpadi látványokban is bővelkedő zenei anyag lemezen is hallható. A darab kezdetén Közép-Európából indultunk el, majd Franciaországot érintve eljutottunk a nagy orosz télbe, végül Afrika partjait érintve Madagaszkárra. Folyamatosan nyomon követtük azt a zenei ízvilágot, amelyben Benyovszky Móric élt. Azt a zenei nyelvezetet használtuk, azon fogalmaztuk meg, hogy mit érzett Benyovszky mikor partot ért. A mostanság divatos musicalektől eltérően mi korhű zenei elemeket használtunk. Nem oltottuk be a mintegy háromszáz közreműködőt felvonultató produkciónkat rock-zenei elemekkel.
- Helyesen definiálják a stílusukat a népzene és a világzene ötvözetének?
- Semmiképp nem tekinthető népzenének. Kétségtelen azonban, hogy népzene alapú írott zene, írott versekkel. A világzenének sem sajátja, hogy írott zene lenne. A világzene fogalmát két üzletember találta ki, hogy jó olcsón eladhassák az egyébként kitűnő afrikai zenészeket Franciaországban. Ennek kiteljesedése után nagyon jó címe lett mind az autentikus, mind a feldolgozott népzenéknek. Így aztán már a szigorúan ortodox, autentikus népzenéket is divat világzenének nevezni. A mi számainkat döntő többségében mi magunk írjuk. Ennek ellenére nem haragszunk érte, ha azt mondják ránk, hogy világzenét játszunk. Valamilyen fiók mindig kell. Mi azonban ezt alapvetően úgy hívjuk, hogy Ghymes-muzsika.
- Mikor külön-külön szólóban játszanak, akkor milyen zenéről van szó?
- Én és Gyula is játszunk szólóban, sőt lemezeink is születtek így. E lemezek egy részét azonban szinte lehetetlen élőben eljátszani. Én szólóban nagyon ritkán vállalok fellépést. A legújabb irányt nem a szólókarrierünk határozza meg. A legújabb irány az, amit eddig is játszottunk, és remélhetőleg még sokáig játszunk.
Czene Csaba
2009-03-16 08:12:42