Hvg Magyar Nemzet Népszabadság Heti válasz    
Ma 2010. szeptember 5. vasárnap,    
Viktor, Lőrinc napja van.    
Látogatók száma : 340828    








NB-CORP Bt.

Bluecast Kft.















  BLG-s diákok sikerei


A BLG-ből két csapat is bejutott a Bugát Pál XXVII. Országos Középiskolai Műveltségi Vetélkedő döntőjébe, melyet 2010. augusztus 26. és 28. között rendeztek Gyöngyös-Mátrafüreden. A verseny a diákok természettudományos világképének szélesítését tűzte ki célul, az idei témája a globális éghajlatváltozás volt.

Azt várták a versenyzőktől, hogy felkészülésük során ne csak megtanulják, hanem gondolják is át a verseny témájához kapcsolódó kérdéseket; lényeges folyamatokat, melyekhez használják fel középiskolai kémia, biológiai, fizikai, földrajzi és természetesen informatikai ismereteiket. Hogyan befolyásolta a Föld arculatát és élővilágát a földi légkör? Milyenek a kilátásaink a jövőt illetően? Járjanak nyitott szemmel a világban és vegyenek észre minél több érdekes jelenséget, vessenek fel minél több izgalmas kérdést, és próbálkozzanak megmagyarázni, illetve megválaszolni azokat ismereteik segítségével!


Ezen a komplex versenyen a Virth Veronika, Skoda Péter, Lakatos Sándor összeállítású csapat a 8. helyet szerezte meg, kutatási naplójuk az 1. helyet érdemelte ki; a Fábián Eszter, Patus Eszter, Erdődi Bence összetételű team a 13. helyre került, az ő kutatási naplójuk a második lett.



2010-09-01 13:28:51


  Vízibiztonsági és újraélesztési tanfolyam

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata előreláthatólag augusztus második felétől, idén három alkalommal indít kétnapos tanfolyamot, melynek célja, hogy a résztvevők olyan tudás birtokába kerüljenek, mellyel elkerülhetik a vízi baleseteket, illetve ha olyan helyzetbe kerülnek, akkor képesek legyenek saját magukat is menteni.

 


  Egészségügyi szakképzési kínálat a Batthyány Lajos Gimnáziumban a 2010-2011-es tanévre:

Ápoló: iskolarendszerű, levelező, emelt szintű, modul-rendszerű. Jelentkezési feltételek: érettségi, egészségügyi alkalmassági és szakmai alkalmassági igazolás. A képzés ideje: 3 tanév (heti egy nap elméleti és demonstrációs termi oktatás)

* * *

Jelentkezési lapot az iskola titkárságán és a portán (Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) hétfői napokon 8:00 – 13:00 óráig lehet kérni.

 

Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 23.


  Ausztriában Zala megye ifjú tehetségei

Az elmúlt tanévben is megrendezésre került a Zalai tehetségígéret verseny, amelynek középiskolai nyertesei ajándékaként 10 napos Ausztriai útban részesültek. Tulln, Schallaburg, Dürnstein, Semmering, és Bécs voltak a 10 napos út állomásai.

Városnézés, múzeumlátogatás, Szentmise, közös programok-barátságos focimeccs, közös főzés, kirándulás, interkulturális diszkó színesítette az ott eltöltött időt.
Az ifjúsági találkozón Magyarország, Olaszország, Csehország, Románia, Bulgária, Szlovákia és Alsó- Ausztria fiataljai vettek részt. Minden érkező országnak prezentációt kellett készítnie országáról és bemutatni német nyelven, így lehetőség nyílt intenzíven meg tanulni vagy gyakorolni, a német nyelv rejtelmeit. Továbbá lehetőség nyílt más népek kultúrájának és hagyományainak megismerésére. A tábor hangulata nagyon jó volt, az idő is kedvezett a kirándulásoknak és túráknak. A 10 nap felejthetetlen élményt nyújtott a fiatalok számára.
A résztvevők: Molnár Marcell, Augusztinyi Dániel, Tamási Mátyás, Szabó Gergely, Nikolics Zsuzsanna (Nagykanizsa), Szabados Márta (Nagykanizsa), Mihálka Éva Zsuzsanna, és csoport vezetője: Beviz Zsófia
 


  Jubilál a kampusz, diplomákat osztottak

A tíz esztendős Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának diplomaátadó ünnepségét rendezték a dél-zalai városban. A számos végzett hallgató életében is mérföldkövet jelentő eseményen többek között Birkner Zoltán PEN igazgató, Marton István polgármester, Dr. Rédey Ákos, az egyetem rektora, Dr. Jancsik András az egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, valamint Dr. Gaál Zoltán korábbi rektor, egyetemi tanár köszöntötte a diplomát átvevőket, illetve közvetve azok hozzátartozóit.


  Kovásznai gyerekeket köszöntöttek

Cseresnyés Péter alpolgármester üdvözölte a csütörtökön városunkba érkező 12 kovásznai diákot. A 13-14 éves kamaszok egy hétig vendégeskednek városunkban, és a tapasztalatszerzés, kapcsolatépítés mellett természetesen bőven jut majd idő a szórakozásra is. Köszöntője után az alpolgármester minden gyereknek átadott egy Nagykanizsát bemutató útikönyvet.

Faragó Zsolt, a Kanizsa TISZK szakmai vezetője elmondta lapunknak, hogy a fiatalokat a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium TISZK által bérelt emeletén szállásolták el. Próbálták úgy összeegyeztetni a programokat, hogy a szakmai tapasztalatszerzés mellett jól érezzék magukat az itt töltött idő alatt. Érdemes tudni ezzel kapcsolatban, hogy a TISZK egyik feladatának tekinti a pályaorientációt, épp ezért Lego-robotok segítségével robottörténettel, robotépítéssel is foglalkoznak a hét folyamán. Kovásznai tanulók fogadása nem újdonság városunkban, de eddig középiskolásokat hívtak meg, ez az első alkalom, hogy általános iskolások vehetnek részt a rendezvényeken. Kovásznával, mint testvérvárossal amúgy is szoros kapcsolatot ápol Kanizsa, hiszen éveken keresztül működött a csereprogram, például egyik évben Franciaországba utaztak a fiatalokkal.


  „Tarka rét” a Batthyányban

A diák sok mindent kaphat ajándékba az iskolájától, például a vakációt is. Viszont diákjaitól is kaphat ajándékot az iskola. Így történt ez a Batthyány Lajos Gimnáziumban a tantestületi záróértekezlet alkalmával, amikor az iskola képzőművészeti szakköre alkotását avatták fel ünnepélyesen. A Stamler Lajos művésztanár által vezetett szakkör még a tavaly nyári alkotótáborban készítette azt a nagyméretű mozaikot, amely eztán az iskola „környezetbarát” büféjét díszíti minden arra látogató örömére. A több négyzetméteres alkotás anyagköltsége viszonylag csekély volt, eszmei értéke viszont annál több. A mű címe: „Tarka rét”, mely kicsit kifejezi a Batthyányban tanuló diákok sokszínűségét is.