Ma 2017. március 24. péntek,    
Gábor napja van.    
Látogatók száma : 28618867    






















































Honlapkeszites



Péter Árpád: Fizess verssel!

Világnapból, akcióból szinte ki se fogyunk. Egy részüknek van értelme, talán kisebb hányaduk üzleti érdekből vagy ön-kielégítésből (mondhatni individualista maszturbáció gyanánt) keletkezett. A költészet világnapja (március 21.) speciel az előbbi kategóriába tartozik.


Gondolom, ismerik a magyar választ a szlovákok (saját) történelemhamisítási kísérleteire. Mondj egy szlovák királyt…! Ha nincs is ilyen éle, de születhetne távoli analógiaként egy új felszólítás: mondj egy marokkói költőt! Na persze Rabat messze van Pozsonytól, mint Svatopluk a szlovák királyságtól.

(Hogy értsük: a legújabb kori nagy-szlovák mítoszteremtés szerint nevezett uralkodót kéne tisztelnünk – nekünk is – az első, az igazi szlovák királyként. A bökkenő csak az, hogy a 800-as évek végén ténykedett férfiember minden volt, csak nem szlovák és nem király – a szlovák történelemkönyveken kívül mindenütt máshol morva fejedelemként lajstromozzák. S hogy legyen még egy magyar vonal: nagyszabású birodalomépítésének pont a magyar honfoglalás vetett véget. Ám ez mellékszál.)

Na, de ha már szlovák királyt nem tudunk mondani, jut-e eszünkbe marokkói költő? Ez csak azért fontos, mert pont Marokkó kezdeményezte az UNESCO-nál, hogy legyen költészet világnapja. Az ötlet maga, persze, dicséretes, mint örömlánynak a megtérés.

De azért ne tévedjünk, marokkói költőből sokkal több van, mint szlovák királyból, a Wikipédia például tizennégyről tud, a berber nyelvű Muhammad Avzaltól Muhammad al-Arabíal-Darkavín keresztül Mohamed Zafzafig bezárólag.

Akik – ezen irdatlanul hosszú bevezető gondolatfoszlány ellenére is – eljutottak eddig ebben az egyelőre irodalmi igényt nélkülöző dolgozatban, azok között kisorsolunk egy Kanizsaújság-előfizetést, másrészt végre megtudják, „mire gondol a költő”. Erre a bonmot-ra akad obszcén férfiválasz is, amely nem nélkülözi a fülledt erotika egyik hús-vér kellékét, de ennek közlését meghagyjuk a 18+-os lapoknak.

A lényeg ugyanis, hogy a marokkói hullámot meglovagolta egy globális kávécég, amely a költészet napjára kitalálta a Fizess verssel mozgalmat. Magyarország idén harmadik alkalommal csatlakozott, sa felhívásban majd’ 70 kávéház és cukrászda látott fantáziát. Aki ezen a napon egy cetlire rótt versidézettel érkezett, azt bécsi hagyományok szerint megvendégelték – a pénztárca pedig a táskában, zsebben maradhatott.

A szervezők azt írták, céljuk elsősorban az, hogy minél több embernek eljuttassák az üzenetet, hogy vannak dolgok, amik pénzben nem mérhetők. „Fontos, hogy a mai felgyorsult világban is időt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen valahol mindenkiben ott rejlik a költő.” Ez mondjuk szép, bár nem igaz – gondoljunk csak a funkcionális analfabéták hadára -, de hát minden akció mögé kell valami szirupos idea, végül is amerikai film sincs cukormázas összeborulás nélkül.

A 70 hazai helyszín közül egy sem volt zalai, így hát csak elméletben játszottam el azzal a gondolattal, hogy milyen – stílszerűen kávéházi – idézettel leptem volna meg Julius Meinl urat. S újra rá kellett jönnöm, a magyar nyelvnél s kultúránál (pláne méretarányosan, hogy azért korrekt legyen az összevetés) nincs gazdagabb.

Mert ugye csak e szűk szegmensben is páratlanul gazdag a kínálat.

„A kávé gőze illan át forogva/ a téli reggel füstjén szerteszét,/ s ott, hol zabáltunk hajdan éhgyomorra/ dicsőséget, dohányt és feketét,/ nők, villanyok között, tombolva nyersen,/ a lehetetlent érzem én magát,/ szeszélyt, kalandot, sok-sok régi versem/ és ifjúságom vad aether-szagát.” (Kosztolányi)

„A magasságok nagy szimfóniája/ Törött akkordként mostan ide tér be,/ A hős-éneknek leolvadt a szárnya,/ Ide zuhant, e párás, füstös révbe!/ Itten gunnyaszt e márványlap fölött,/ Nézi a sok imbolygó emberárnyat,/ Tűnődik, hogyan szerezzen új szárnyat -/ A kávéházban - hat és nyolc között...” (Reményik)

Harminckét éves lettem én -/ meglepetés e költemény/ csecse/ becse:/ ajándék, mellyel meglepem/ e kávéházi szegleten/ magam/ magam.” (József Attila)

S ha akarjuk – hogy tovább játsszunk a gondolattal -, szinte bármely helyszínre, élettérre találunk irodalmi fizetőeszközt. Mondjuk egy lepukkant virágboltba Adytól ezt: „Hej, égig-nyúló giz-gazok,/ Hát nincsen itt virág?”

Ha lehetne viccelni a szervvel, igazoltatáskor ezt húznám elő: „Sem utódja, sem boldog őse,/ Sem rokona, sem ismerőse/ Nem vagyok senkinek”, a lakástextil üzletben pedig, Kaffka Margit segítségével rendezném a számlát: „Lihegve a függöny redős szövetén/ Betör a győztes, a reggeli fény./ Iromba fantomok, száz újszinű lény/ Surran előttem, amig küldi a fény”.

De van idézet megszűnt pártok adósságrendezésére is Adytól: „Csönd van. A dudva, a muhar,/ A gaz lehúz, altat, befed/ S egy kacagó szél suhan el/ A nagy Ugar felett.”

Ugye, jó móka, kávé nélkül is? „Akarsz-e játszani?”



2017-03-24 10:52:00


  Erdélyország sohasem volt csak a románoké II.

Tegnap írtam – egy 19. századi krónika lapjairól idézve – Erdélyről néhány gondolatot, amit ma folytatnék, illetve zárnék le, hogy „kerek legyen a történet”, ahogy mondani szokták. Erdélyország „régi jó történetéről” találtam néhány érdekes momentumot, amikor a Kárpátok bércei között a harcos és vad „Dákusok és Géták” hadakoztak a hatalmas Rómával…


  Erdélyország sohasem volt csak a románoké

Hanem volt éppen úgy a magyaroké, a székelyeké – ugyanis a régi krónikák külön nemzetségként említik őket –, a szászoké, de laktak ott ruszinok, görögök, bolgárok, örmények, zsidók és cigányok is. Székely zászló, Csíksomlyói Búcsú, Csíki Sör, csak néhány ismert magyar, azaz székely vonatkozás, ami az utóbbi években borzolta a kedélyeket. Na meg a román hozzáállás… Közeleg a 2017. évi, székelyföldi nagy magyar találkozás, úgyhogy arra gondoltam, megnézem, a krónikások mit írtak a régi könyvekbe Erdélyről? Elöljáróban legyen elég annyi, hogy a románokat, azaz az oláhokat a három fő nemzet között nem is említik…


  Ki nem állhatta az osztrák császárt

Élete végéig a magyar szabadságharc eltipróját látta az osztrák uralkodóban, Ferenc Józsefben, még annak ellenére is, hogy utóbb az 53. magyar király vált belőle, és mi tagadás: Aranynak igaza volt. Bár Deák Ferenc és a Habsburgokkal való kiegyezés híve volt, az osztrákokkal szembeni gyűlölete élete végéig megmaradt benne. Nem is csoda, hiszen nemcsak az egyik legnagyobb magyar író, költő, hanem forradalmár is volt: Arany János tevékenyen vett részt az 1848. évi szabadságharcunkban.


  Idegen szívvel a magyar trónon

Ötszázegy éve annak, hogy meghalt a Jagelló-házból származó királyunk, aki fiára, II. Lajosra egy hanyatló országot hagyott, üres államkincstárral, forrongó parasztsággal, zabolázatlan nemesekkel és a legnagyobb ellenséggel: a déli határok mellett álló törökökkel. Felelőtlen ígérete miatt lett a Habsburgoké fia halála után a magyar korona: II. Ulászló uralkodásának majd két évtizede nagyban hozzájárult ahhoz az úthoz, amely végül Mohácsra vezetett…


  Lehota M. János: Túl Önmagunkon

„Ezt a napot »Petőfi napjának« nevezze a magyar nép, mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végig küzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát elleneseivel. Petőfi merész föllépése nélkül ki tudja meddig elforgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimedesi csavarját. Egy reggeltül estig tartó fényes álom volt az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj! Mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs, mentünk e nap fátuma elé, Petőfivel.” (1892)


  Az első magyar trónviszály

Kilencszáznegyven évvel ezelőtt halt meg I. Géza, Szent László királyunk bátyja, aki mindössze 3 esztendőt uralkodott, az első magyar trónviszály kellős közepében. Öccséhez hasonlóan, több jelentős gazdasági reformot – árak maximálása, vásári reform, pénzreform – is bevezetett. Halála előtt még tárgyalásokat kezdett Salamonnal a trónviszály békés rendezésére, amelyre már nem kerülhetett sor.









FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble