Ma 2017. augusztus 22. kedd,    
Menyhért napja van.    
Látogatók száma : 32676943    






















































Honlapkeszites

A kanizsai gépiparisták emléknapja

A hajdani Gépiparista Technikum több mint száz tanulója gyűlt össze ünnepelni, emlékezni a Bethlen-Év keretében megvalósuló emléknapon. A jó hangulatú múltidéző eseményen kitüntetéseket adtak át, emlékkönyvet ajándékoztak, domborművet avattak és fát ültettek, ezzel megörökítve a következő nemzedéknek, hogyan építették fel a technikum szellemi katedrálisát.

A nappali tagozat diákjai közül feltehetően 274-en vannak még köztünk, közülük 201 címét kutatták fel, és hívták meg a találkozóra. Ebből legalább 104-en vettek részt a rendezvényen, mely az önkormányzat, a Nagykanizsa és Térsége TISZK és a gépipari technikumban végzett öregdiákokból álló Szervező Bizottság közös szervezésében valósult meg.


A rendezvényen dr. Járosi Márton köszöntötte az egykori gépiparisták népes tömegét, akiknek a titka, elmondása szerint az volt, hogy a diktatúra legsötétebb éveiben a piaristák tulajdonán egy új alkotó iskolai közösséget hoztak létre úgy, hogy a tanárok elfogadták a politikai rendszert és abban alkottak. A rájuk bízott gyermekeket a közösség javára nevelték. Az alkotás, az építkezés a tanulás és az emberség boldog szigete volt.
– A Gépipari Technikum azt példázza, politikai elnyomás és önkényuralom alatt is lehet emberül, a hazához hűen élni és alkotni, ha vannak elszánt tanítók, akik önzetlenül dolgoznak a diákokért és a jövőért – kezdte múltidéző beszédét Cseresnyés Péter polgármester. Az intézmény ugyan rövid ideig, 1950 és 1956 között működött, mégis hozzájárult ahhoz, hogy Nagykanizsa gépipari központtá lett. Az intézmény 1956 őszén zárta be kapuit, addig 320-an végeztek itt, és további 160 diák pedig a kanizsai Gépipari Technikumban kezdte meg tanulmányait, de Pécsen, Kisvárdán, Esztergomban és Vácon fejezték be. A falai közül kikerült kiváló szakemberek büszkék arra az intézményre, ahonnan indultak. Hozzátette, ennek a szakmacsoportnak az oktatása kulcsfontosságú, ugyanis városunk érdeke, hogy jól képzett szakemberek álljanak rendelkezésre, mivel hazai és nemzetközi szinten is igény van rájuk.
Az ünnepi percek után közösen átvonultak a Medgyaszay Házból a Piarista iskola főépületéhez, ahol felavatták Ágh Fábián szobrászművész alkotását, a gépiparisták domborművét, majd ezt követően emlékfát ültetettek az egykori technikum kertjében.
Kitüntetést Halmai Lujza vehetett át, posztumusz elismerést pedig dr. Buvári András és Vértes Imre kaptak.

További képek a galériában.

V.M.


Dr. Járosi Márton

Dr. Járosi Márton okleveles gépészmérnök, erőművi energetikus szakmérnök. 1959-től a Borsodi Hőerőműben, Kazincbarcikán dolgozik. Nevéhez fűződik a borsodi ipari hőellátási és a kazincbarcikai távfűtési rendszer létrehozása, a Kazincbarcikai Távfűtő Vállalat megszervezése (1965). 1969-től a Budapesti Hőerőmű Vállalatnál, illetve jogelődjénél a fővárosi távhőrendszerek gazdaságos üzemeltetése terén végzett tudományos igényű műszaki fejlesztési és szervezési munkát. Vallási és politikai meggyőződése miatt többször szenved hátrányokat, leváltják, 1976-ban el is bocsátják.
1961-től a Magyar Villamos Művek Rt. általános vezérigazgató-helyettesként ő vezeti a villamosenergia-ipar szervezeti, részvénytársasági rendszerré történő átalakítását. Vezetésével dolgozták ki a rendszerváltozás után a villamosenergia-ipar fejlesztési stratégiáit. Ellenzi az energiaipar kiárusító privatizációját. Az 1994-es kormányváltás után rendkívüli felmondással eltávolítják az MVM Rt-ből. 1997-ben a bíróság a rendkívüli felmondást megalapozatlannak ítélte és hatályon kívül helyezte.
Kezdeményezője volt a Magyar Energetikai Társaság és az Energiapolitika 2000 Társulat megalakításának. 1995, az energiaipari privatizáció óta a nemzeti érdekű, az európai uniós csatlakozással összhangban lévő energiapolitika kialakításán munkálkodik.
Az energetikán kívül is szerepet vállalt a társadalmi-politikai átalakulásban. A Hazai termék – Hazai munkahely (H+H) Alapítvány ügyvezető elnöke (1993-1998). A budapesti Gönczy Pál Református Iskola – Alapítvány (1988-1998) kuratóriumának elnöke. 1993-1997 között a KDNP tagja, a Szakértői Tanács elnöke. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alapító tagja, 1999-ig alelnöke.
 



2012-06-22 11:22:00


További hírek:
Tekerd magad Európába!
Csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint
Bedöntötték a szomszéd kerítését, majd rátámadtak
Női labdarúgás: jó erőfelmérő volt
Lábtoll-labda: dobogós helyek az erős mezőnyben


OKTATÁS ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:29 - Véradás

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble