Kisfilmmel búcsúznak a kanizsai iskolák a ballagó diákoktól

facebook megosztás

Idén is csak az online térben búcsúztathatták el a végzős diákjaikat a kanizsai gimnáziumok. A járványhelyzet miatt 2021-ben is elmaradtak a hagyományos ballagási ünnepségek. Az iskolák a Facebookon közzétett kisfilmekben köszöntek el a tanulóiktól.

Hagyományosan a déli harangszóra indul a ballagás a Piarista- iskolában. Ezért idén pénteken, 12 órakor tették közzé a végzősöket búcsúztató kisvideót. Böszörményi Géza, az iskola igazgatója elmondta, hogy a Sugár utcai kapujukon olvasható szöveget is az érettségizőiknek készítették.

Mindenképp szerettük volna pótolni valahogy ezt az eseményt, mert tudjuk, hogy ez nagyon sokat jelent nekik. Főleg most, hogy már hónapok óta nem járhatnak iskolába. Így még nagyobb jelentősége van annak, hogy az iskola valahogy kifejezze szimbolikusan azt, hogy ez egy ünnepélyes alkalom, és fontosnak tartja az elbúcsúzást. Ha ezt nem is személyesen, de virtuálisan mindenképp szeretnénk megtenni – mondta el Böszörményi Géza, a Piarista-iskola igazgatója.

Kisfilmmel köszöntötte 130 ballagó diákját a Batthyány-gimnázium is. Tislérné Tóth Zsuzsanna, az intézmény igazgatóhelyettese elmondta: nagyon szeretnék, ha legalább a ballagási tarisznyákat személyesen adhatnák át a fiataloknak.

– Nagy remény van bennem arra, hogy jövőre már másképp lesz. Mindenesetre annyi történik, hogy most nem adjuk nekik oda a tarisznyáikat, kapnak majd egy kis meglepetést, de a tarisznyát azt vagy egy jelenléti ballagáson vagy - ha másképp nem megy -, akkor az érettségi bizonyítványaikkal együtt kapják meg – nyilatkozta Tislérné Tóth Zsuzsanna, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese.

Videóban emlékeznek meg a végzősökről a Mezőben is. Májer Anita intézményvezető szerint ez nem pótolja a személyes élményt, de azt remélik, hogy június végén már rendezhetnek egy kisebb összejövetelt.

Tanárként én nagyon sajnálom, hogy keveset találkoztam a tizenkettedikes faktos diákjaimmal. Nem láttam a csillogó szemüket, a visszajelzésüket, a mosolyukat, amit az órán egy-egy vicces megjegyzés kísér – fogalmazott Májer Anita, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatója.

Mindhárom gimnázium vezetése egyetért abban, hogy jövőre már a megszokott módon szeretnék tartani a maturandusok ünnepét.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.