Megújítva nyílt meg ismét a hévízi mozi

facebook megosztás

Közösségi térként is használható megújult előtérrel és átalakított pénztári rendszerrel nyílt meg a hévízi Fontana Filmszínház, Magyarország leglátogatottabb egytermes mozija.    

Az újranyitásról tartott sajtótájékoztatón Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a járványhelyzet miatti kényszerű leállást kihasználva az I. gróf Festetics György Művelődési Központhoz tartozó intézményben átalakították és további ülőhelyekkel bővítették ki a fogadóteret, a jegypénztárt pedig összevonták a büfével. Az átalakítást az is indokolta, hogy a költségvetési kiadások lefaragása miatt a művelődési központ létszáma csökkent, így kisebb személyzettel is működni tud a filmszínház.    

A polgármester hozzátette: a újranyitó moziban egyelőre a hét utolsó négy napján naponta négyszer tartanak vetítéseket, hétközben pedig iskolai, óvodai csoportokat is fogadnak. A fürdővárosi szállásfoglalások egyre emelkedő számát remélve tervezik, hogy a vetítés napjait is kibővítik.    

A járványügyi szabályoknak megfelelően jelenleg a hévízi mozi is csak védettségi igazolvánnyal látogatható, 18 év alattiak felnőtt kíséretében mehetnek be, a tereket naponta legalább egyszer ózongenerátorral fertőtlenítik. A nyitvatartási időben a kibővített előtér közösségi térként is bárki által igénybe vehető, a betérők számára olvasósarkot, illetve mobiltelefonos töltőállomást is biztosítanak - emelte ki Papp Gábor.    

Hermann Katalin, a művelődési központ igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a hévízi filmszínházban 2019-ben volt a legtöbb néző, az ország leglátogatottabb egytermes mozijaként akkor mintegy 60 ezer jegyet váltottak az előadásokra.

MTI

(Borítókép: termalonline.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.