Idén sem hervadnak el a pántlikások
A néptáncegyüttes tagjait ezúttal a Kanizsa Centrum parkolójában locsolták meg a húsvéti mulatságon.
Sokéves hagyomány már a locsolkodás a néptáncegyüttes tagjainál, ezt általában több helyszínen is megtartják húsvéthétfőn. Idén az egyik helyi cukrászda is otthont adott az eseménynek.
– Évek óta csináljuk ezt a locsolkodást, mivel szeretnénk, hogy ezt a hagyományt az utókor, a fiatal generáció is megismerje. Mi ilyenkor több helyre el szoktunk menni, most jelenleg azért vagyunk a Gerő Cukrászdánál, mert az egyik táncosunk a Gerő Cukrászda műhelyében dolgozik, és az itt dolgozó lányok is szerették volna, ha őket is meglocsoljuk, reklamáltak –mondta el Feszt Attiláné. a Pántlika Táncegyüttes alapító tagja.
Manapság már a modern, kölnivel vagy parfümmel történő locsolás számít elterjedtnek, a néptáncosok azonban tartják a régi hagyományokat.
– Ugye ez a locsolkodás vízzel történt a múlt időkben, de jelenleg inkább a kölnivíz, ami szokásossá vált. Hát mi most megpróbáljuk a régi hagyományt, a vizes locsolkodást megmutatni, és reméljük, hogy tetszik a nyilvánosságnak –tette hozzá Feszt Attiláné.
A locsolkodás mellett táncos előadással is várták az érdeklődőket a helyszínen, majd több állomáson is hirdették a népszokás fontosságát.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)