Vasárnap a listavezető érkezik

facebook megosztás

Legutóbb a tabellán negyedik ELTE Fortis együtteséhez látogatott a női kosárlabda amatőr NB I-ben a Kanizsai Vadmacskák SE csapata, s a harmadik, valamint utolsó negyedben tudott a fővárosiakkal szoros eredményt elérni.

ELTE Fortis (4.) – Kanizsai Vadmacskák (10.) 79-57 (23-11, 21-14, 17-14, 18-18)

Amatőr NB I Zöld csoport női kosárlabda-mérkőzés, 6. forduló. Budapest. Vezette: Pohánka, Pál R.

Vadmacskák: Németh L. 18, Rezsek, Kiss Szabó 12, Szilágyi L. 11, Kékesi 2. Csere: Simon A. 12, Simon-Riechel 2, Bagonyi, Csordás, Simon E. Edző: Gábor Erzsébet.

Esélyesebbnek számított és úgy is nyitott a fővárosi női kosárlabda együttes a Vadmacskák ellen a szezon hatodik fordulójában, s a vendégeknek - nem sokkal a kezdést követően - már tíz pontos különbségről kellett zárkóznia. A második negyed nem indult mindent elsöprően az ELTE Fortis részéről, ugyanakkor amint elkapták a ritmust, tovább nőt a két együttes közötti pont differencia. Húsz pont feletti hátrányából igyekezett aztán zárkózni a KVSE, de a vendéglátók állandósították fölényüket. Az utolsó etap során bár a különbség kissé hullámzott néhány percet tekintve, de a hazaiak végül a kialakított előnye birtokában biztosan könyvelhette el a sikert. A kanizsaiak november 19-én, vasárnap délután négytől a listavezető Radobasket Törökbálint csapatát látják vendégül.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.