Két fiatal történész jóvoltából lehetett megismerni a kanizsai irgalmas nővéreket

facebook megosztás

A kanizsai irgalmas rend és a kórházi kápolna eddig nem ismert történetéről tartott előadást csütörtökön két fiatal történész a Magyar Plakát Házban. Kanász Viktor és Sági György kutatómunkájával ismerkedhettek meg az érdeklődők, a Múzeumi esték programsorozatnak köszönhetően.

A Thúry György Múzeum kiemelten fontosnak tartja és támogatja az ilyen és ehhez hasonló kutatásokat. A kórházi kápolna Kanizsa történetéhez szervesen kapcsolódik – emelte ki Száraz Csilla.

- Néhány évvel ezelőtt a kórházi kápolna ólomüveg ablakai a Thúry György Múzeumba kerültek, ezt sikerült restauráltatnunk. 1931-ben készített ólomüveg ablakok, most a múzeum Fő úti épületének folyósólyát díszítik, és töltik meg nagyon különleges atmoszférával és tartalommal. Ezért is szeretnénk az üvegablakok és a tudományos kutatások által is felgöngyölíteni ennek a fontos, ikonikus épületnek a történetét – árulta el Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója. 

plakátház

Kanász Viktorral több éve szoros az együttműködése a múzeumnak, hiszen ő írta meg az „Oroszlán a végvárban - Thúry György és Nagykanizsa” című könyvet. Mint azt a kutató elárulta: általában a kora újkorral és a késő középkorral szokott foglalkozni, most azonban kivételt tett.

- Sági György kollégám jóvoltából kiderült, hogy a kanizsai irgalmas nővérekről egy nagyon komoly, eddig ismeretlen iratanyag rejtőzik egy szerzetesi levéltárban. És ennek kapcsán álltunk neki pár éve a kanizsai irgalmas nővérek történetét megírni, akik 1885-től 1950-ig a kanizsai kulturális, vallási, szociális életnek egy nagyon fontos pontját jelentették – tudtuk meg Kanász Viktor történésztől. 

Sági György történész kutatásainak eredményeit tárta a hallgatóság elé a Magyar Plakát Házban. Főként olyan ismereteket, információkat adott át, amik a kanizsaiak számára is meglepően hathattak.

- Előadásomban a rend megalapítását és annak hátterét szeretném bemutatni, majd a magyarországi megtelepülésüket, működésüket, a magyar tartomány létrehozását mutatom be. A magyar tartomány vezetőin keresztül mutatom be mivel foglalkoztak. A legvégén pedig a létszámbeli alakulást ismertetem, hiszen egykor a legnépesebb rend voltak, 1400 fővel 1950-ben, ma pedig 14-en vannak összesen – mondta el Sági György. 

Az eseményről a kutatók felvételeket is készítettek, így azok, akik szeretnék meghallgatni teljes egészében az előadásukat, hamarosan a múzeum honlapján tájékozódhatnak.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Sági György és Kanász Viktor előadása a Magyar Plakát Házban

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.