Érintettség okán kérek szót Sajni képviselő úr írása olvastán. Ott voltam a javítóintézetről tartott, az olajtelepiek aggodalmát eloszlató lakossági fórumon is, a Békemeneten is. És minap olvastam a facebookon: Nem kell szerényen hallgatnunk. Ugyanaz a derűs nyugalom ez, mint ami a Békemeneten is érezhető volt.
A HSMK-beli lakossági fórumról tudósító sajtó – talán rosszul értelmezett tapintatból – elhallgatta azt, amiről minden kanizsainak joga van tudni. Nevezetesen: az egyik hozzászóló szembesítette Sajni képviselő urat hazugságával. Aki erre, akár egy pirosra főtt rák, emelkedett szólásra. A jelenlévők nem tudták eldönteni: szánják-e vagy nevessék inkább?
Ám Sajni képviselő úr nem tanul, továbbra is azt hiszi, beveszik a nagykanizsaiak a valótlanságot. A polgármester urat azzal rágalmazza, nem tartja a demokráciát. Pedig – mint rajtam kívül más is, egy internetes kommentelő is emlékezett: „…amikor még szdsz-es színekben indult a 2006-os választáson, azokban az időkben, amikor Kóka János volt az elnökük, akinek az volt a véleménye a „reformok” ellenzőinek véleményére, „ha lecsapolják a mocsarat, arról nem kérdezik meg a békákat”. Nos, a most már független képviselőnek talán emlékezni kellene ezekre a választókra nézve nem éppen hízelgő szavakra, amit gondolom, annak idején helyénvalónak és talán szellemesnek is talált, ami miatt most már egy kicsit elszégyellhetné magát. (A javítóintézettel kapcsolatban, azt hiszem, két fórum is volt már).”
A pszichológusok kivetítésnek (projekciónak) nevezik, ha valaki egy másik személynek tulajdonítja saját hibáit vagy kívánságait. Ez a bűntudat vagy más hasonló érzések kifejeződéseként értékelhető és az elhárító mechanizmusok közé sorolandó. Vagy inkább kóros hazudozás (pseudologia phantastica) a kórisme?
Papp János
2012-02-18 07:26:00
Nyílt levél Cseresnyés Péter Polgármester Úrhoz!
Mint egykori sörgyári majd ÁFÉSZ osztályvezetőnek, mellékfoglalkozású sportújságírónak, nyugdíjasként a Kanizsa Hetilap egyik alapítójának, laptitkárának és a várospolitikai rovat szerkesztőjének, a Kanizsa Magazin volt külső munkatársának nincs szándékomban Önt Mózes Pálhoz, a város utolsó előtti tanács elnökéhez hasonlóan – STOP-ra bírni, vagy lemondásra felszólítani, viszont – mint FIDESZ szavazó – a ciklus végéig való talpon maradásához, illetve a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség folytatásához szeretnék Önnek néhány jó tanáccsal szolgálni.
Párhuzamok... (2)
Cseresnyés Péter polgármester egy közösségi portálon tett bejegyzését Párhuzamok címmel tette közzé az előző heti számában a Kanizsa Hetilap, melynek tartalmára szeretnék – részben érintettség miatt – reagálni.
A bejegyzésben az a párhuzam, mely a kormány melletti januári Budapesten tartott demonstráció és a Kanizsán létrehozandó javítóintézet tartott fórumok közé került, végtelenül erőltetett, mondhatnám, a szezont a fazonnal veti össze. A hivatkozás lényegét illetően pedig hamis, mivel a javítóintézet ügyében tartott mindkét lakossági fórumon az intézetet ellenzők voltak jelentős többségben. A városlakók véleményét ebben az ügyben senki sem ismeri, ezért nem ildomos a hangos kisebbség véleménynyilvánításának aposztrofálni az ellenzők megszólalásait, a helyileg érintettek aggodalmát, tiltakozását.
Szabadhegyi bosszúságok
A tisztelt olvasó, aki rendszeresen lapozza ezt a hetilapot, tudja, hogy csak akkor ragadok tollat, ha olyat látok, vagy tapasztalok, ami kiveri nálam a biztosítékot. Valószínű, hogy haszna nem sok lesz, úgy, mint az előző észrevételeimnek sem, de a remény, hogy hátha most!
Mint például az átépítések miatti forgalom átszervezések. A cikket követő lakossági fórumon a budapesti tervezők a városi illetékesekkel karöltve elmagyarázták nekem, hogy ez mind így, ahogy most van, szép és jó, nyugodjak bele, így marad, mert nekünk, kanizsaiaknak így jobb, ehhez ők jobban értenek.
Ilyenkor a régi rendszer lényege jut eszembe. Kussolj, ne gondolkozz, azt majd mi megtesszük, mi irányítunk, csak dolgozz, ne pofázz, nincs úgysem értelme! Lényegében így nem sok a különbség.
Tisztelt Dóró János Főszerkesztő Úr!
Mint mindig, most is sietve böngésztem a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap idei első számát. Örömmel fedeztem fel Polgár László által jegyzett „Kanizsa sportja 2011” írást, főleg azért is mert a rovaton kívül az újságíró Úrnak még egy egész oldal állt rendelkezésére. 2011-es eredményeinkre, rendezvényeinkre, városunk népszerűsítésére visszagondolva kerestem, mit jegyez a „Szan-Diásokról”. Meglepődtem, hogy egy sor sincs Rólunk, pedig a: „Kanizsaiak külföldön és világversenyeken – Az év sztorija – Bajnoki címek – Nagysorozatok” alcím bármelyikébe beleférhettünk volna, légióssal nem rendelkezünk. Bízunk benne, a többi kanizsai sportegyesület mind megtalálta magát, és reméljük, hogy csak a helyhiány, esetleg a le nem adott anyag miatt maradtak ki sportolóink a felsorolásból.
A teke és a Tavasz utcai lakók
Mi, a nagykanizsai Tavasz utca és környező utcák lakói, nagyon köszönjük az elmúlt hétvégén lezajlott Teke bajnokságot, mert gondoljuk az volt! Köszönjük, hogy reggel hét órától késő estig a teke zuhogását kellett hallgatni, ha akartuk, ha nem, és az érkező-távozó gépkocsik ajtajának csapkodását. Felháborító, hogy még hétvégén sem lehet az ember nyugalomban, csendben a saját házában. Dühítő, hogy kis városunkban, akinek pénze van, az mindent megtehet, a másik meg csak "szívjon"! Annak kéne a környékre költöznie, aki ide engedélyezte a tekepályát. Csókoltatom a tulajdonosát, kívánom neki, hogy Isten haragja előbb-utóbb, lehetőleg minél előbb utolérje. Remélem elégedettek a született eredményekkel!
Üdvözlettel: a környék lakói
Lehota János: A Kanizsai Szimfonikusok dicséretét zengem
Csak személyes hangon szólhatok, aki soha el nem mulasztottam az újévi bécsi koncert közvetítésének megtekintését, mert nem mulasztottam el egyetlen kanizsai újévi koncerten való részvételt sem. Igaz, a bécsi koncertet már milliárdos nagyságrendűen élvezhetik, és a kanizsai művelődési ház színháztermét csak félezren tölthették meg – és mindig meg is töltötték –, számomra a kanizsai koncertgála azt jelentette, hogy ezen a téren mi igenis a világ élvonalába tartozunk. Ott és akkor a Kanizsai Szimfonikusok által nemcsak felfoghattam, hanem meg is élhettem ennek a valóságnak a nagyszerűségét. Az idei, a 2012-es esztendőt beköszöntő koncertgála pedig valószínűsítette is ezt a felfogásomat, amelyet esetleg csak lokálpatriotizmusból gondoltam így; az idei koncertgála sztárvendége ugyanis Illényi Katica személyében olyan valóságos világhíresség volt, akit sokmillióan láthattak, és valóságosan olyan világszínvonalat képviselt, amely által a legnagyobb étékek körében érezhettük magunkat.
|