Fiatal tehetségek vették birtokba a Bányász-pályát

facebook megosztás

Kilenc csapat vett részt az Olajbányász Sportcentrumban rendezett Bozsik-fesztiválon. A futball szeretetét ösztönző programban három korosztály játékosai mérkőztek egymással a hétvégén.

Az Aranycsapat legendás játékosáról elnevezett programban évente négy fesztivált és öt tornát szerveznek a körzetközpontok. A kanizsai sportcentrum műfüves pályáján az U8-as és U9-es gyerekek játszottak, míg a leghátsó területet az U7-esek vették birtokba. A program lényege a folyamatos játék volt, így a résztvevő csapatok fokozatosan váltották egymást, a futball azonban nem állt meg egy percre sem.

- Hat-hétperces körforgásokkal játszanak ilyenkor a gyerekek. Alapjában úgy van megszabva, hogy az U8-as, U9-es korosztálynak 60 perc tiszta játékidőt biztosítunk, az U7-esnek pedig 40 perc tiszta játékidőt. Ez az előírás és a korosztály szerinti egészséges – tudtuk meg Németh Ferenctől, a Nagykanizsai körzetközpont operatív vezetőjétől. 

bozsik

A becsehelyi, 9 év alatti korosztályt nyolcan képviselték a fesztiválon, edzőjük szerint a kanizsai után ők rendelkeznek az egyik legjobb utánpótlással a dél-zalai régióban. A tréner elmondta, a játékosok oktatása már az óvodás korosztályban elkezdődik, így fokozatosan fejlődhetnek a gyerekek.

- Mint az iskolákban, vannak gyengébb és erősebb korosztályok. Én azt mondom, hogy a legfontosabb már egészen az ovis focitól kezdődik. Komoly munkát kell a gyerekekkel véghezvinni. Az U9-es korosztály már egy olyan, amelyiktől lehet elvárni, náluk már nemcsak a labda, hanem a „labda és én” van, esetleg még a társuk - fogalmazott Megyeri Norbert, a Becsehely SE U9 vezetőedzőjétől. 

Az örömjátékban összesen 9 csapat vett részt az MLSZ dél-zalai körzetéből.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.