Szombaton és vasárnap meleg étellel várják a rászorulókat

facebook megosztás

A karácsonyihoz hasonlóan, húsvétkor is ételosztással várja a rászorulókat a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Ház szombaton és vasárnap déltől fél 2-ig lesz nyitva.

Egy-egy fontosabb egyházi ünnep kapcsán az adakozás még inkább hangsúlyos, nem lehet hagyni, hogy éhezzenek az emberek – fogalmazott Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Mint mondta: elsősorban a fedél nélkül élők megsegítésére gondoltak, de nagyon sok a rászoruló ember, illetve család is, így természetesen mindenki előtt nyitva lesz a ház az előttünk álló hétvégén. Teleki László hozzátette: az akciót az ANOSZTRU Egyesülettel közösen szervezik, a karácsonyi tapasztalatok alapján pedig most, a húsvéti eseményre is hívtak egyházi személyeket, akik a meleg étel mellett lelki táplálékot nyújtanak az arra rászorulóknak. A szervezők úgy számolnak, 100-110 fő érkezik naponta az ételosztásra.

Roma

- Ami nagyon érdekes és furcsa számunkra, de nagyon szívesen vesszük az ő jelenlétüket is, hogy egyre több nyugdíjas érkezik hozzánk. Aki nem hajléktalan és nem az utcán lakó és nem is az egy tál ételért jön, sokszor elcsomagoltatják, hazaviszik. Viszont beszélgetni nagyon szeretnek. Ezért is gondoltunk arra, hogy egyházi személyeket hívunk meg, hogy ne csak velünk találkozzanak. Tehát azt lehet mondani, egyre többen vannak, akik igénybe veszik ezt az úgynevezett szolgáltatást. Vannak a hajléktalanok, aztán az idősebbek, és amit legutóbb tapasztaltunk karácsonykor, ők a harmadik csoport, készültünk is rá, egyre több gyerek is jár az ilyen étkeztetésekre - tudtuk meg Teleki Lászlótól, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől. 

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.