Csökkent a balesetek száma tavaly Zalában

facebook megosztás

A közlekedési balesetek száma csökkent Zala vármegyében, a regisztrált bűncselekmények száma pedig szinte változatlan maradt az elmúlt évben, miközben nőtt a nyomozások eredményességének mutatója - közölte a zalai rendőrfőkapitány a Zala Vármegyei Közgyűlésen tartott csütörtöki beszámolójában.

Vereckei Csaba egyebek mellett arról beszélt, hogy jelenleg több mint 1100 rendőr szolgál a vármegyében, a létszám feltöltöttsége 98 százalékos. Jelentős szervezeti változást hozott, hogy tavaly nyáron Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, így 150 határrendésznek kellett új beosztást találni, ennek kapcsán pedig mindössze négyen léptek ki a rendőrség kötelékéből.
    
Kifejtette: a regisztrált bűncselekmények száma szinte változatlan volt tavaly az előző évi adatokhoz viszonyítva, ami azt jelenti, hogy a vármegyében kevesebb bűnügy történt, bár a más vármegyék Zalát érintő eseteinek száma némileg emelkedett. Ezzel együtt a felderítési és a nyomozási eredményesség is nőtt, hatékonyabb volt, mint 2022-ben.
    
A közterületen elkövetett bűncselekmények száma kisebb mértékben emelkedett tavaly Zalában. A lefoglalással, zár alá vétellel biztosított, és így megtérülő anyagi kár mértéke meghaladja az országos átlagot, bár ezen a szinten még lehetne javítani - jegyezte meg a főkapitány.
    
Vereckei Csaba arról is beszámolt, hogy míg 2022-ben három, addig tavaly öt emberölés történt Zalában, az esetek mindegyikében elfogták az elkövetőt. A felderítési arány a rablások esetében is százszázalékos volt, és a testi sértések esetében is csaknem elérte ezt a szintet.
    
A legfontosabb feladat talán a kiberbűnözéssel szembeni küzdelem, bár tavaly némileg csökkent ezeknek az eseteknek a száma, a felderítést pedig az országos hálózat részeként egy négyfős, ezzel foglalkozó csoport is segíti a vármegyében - ismertette a rendőrfőkapitány.
    
Kitért arra is, hogy Zalában tavaly több mint 50 százalékkal kevesebb, 11 halálos közúti baleset történt, a mostani adat 15 éve a legalacsonyabb.
    
A közlekedésbiztonság erősítését szolgálja, hogy a múlt évben több mint hétezer büntetőpontot osztottak ki a közlekedési szabályok megsértői között, idén pedig már az első negyedévben ötezret - mondta Vereckei Csaba, hozzátéve: mindent elkövetnek azért, hogy a közlekedők komolyan vegyék a szabályokat, a leggyakoribb probléma továbbra is a sebességtúllépés.

MTI

(Kép: infostart.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.