A kórház szakorvosai fontosnak tartják a felvilágosító előadásokat

facebook megosztás

Népbetegségnek számít ma Magyarországon a krónikus veseelégtelenség. A szövődményeivel együtt több mint egymillió embert érint hazánkban. A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház elhivatott annak érdekében, hogy a lakosságot informálja, preventív jelleggel is. Ezt a cél szolgálta a vese világnapi előadás, amit a könyvtárban tartottak.

Másfél évvel ezelőtt indult egy úgynevezett dietetikai szolgáltatás a kórházban, ami elsőként a betegek oktatására irányult, mára viszont a lakosság felvilágosítását is célul tűzték ki. Az intézmény vezetőségének meggyőződése ugyanis, hogy a betegségek megelőzésében és gyógyításában a táplálkozás legalább annyira fontos, mint bármiféle orvosi terápia – hangzott el az előadáson. A kórházban egy ideje már hetente zajlik az előadássorozat a bent fekvő betegek számára, a város lakosságát három havonta várják egy-egy felvilágosító alkalomra, dietetikus szakemberekkel. A táplálkozás kapcsán első alkalommal a cukorbetegségről volt szó, legutóbb pedig a vesebetegségek voltak fókuszban.

vese

- Ma Magyarországon körülbelül egymillió embert érint ez, ilyen vagy olyan formában, a krónikus veseelégtelenség. Ez egy népbetegség. A népbetegségnek nagyon fontos szövődménye a cukorbetegség, a másik pedig a magas vérnyomás. Nyilván vannak más dolgok is, amik a krónikus veseelégtelenséghez vezetnek. De ezek a leggyakoribb kórokok, amelyek néma gyilkosként 15-20 év alatt oda vezetnek, ha kezeletlen a cukor- vagy egyéb betegség, előbb-utóbb veseelégtelenek lesznek – fogalmazott Brünner Szilveszter, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főigazgató-főorvosa.

A vese világnapjához kötődő eseményen Csitneki Szilvia Ágnes adjunktus, belgyógyász, nefrológus szakorvos a magas vérnyomásról, mint a vesebetegségek szövődményéről szólt előadásában.

- A magas vérnyomás szintén népbetegség, mint ahogy főorvos úr említette, - mint a krónikus veseelégtelenség. Magas vérnyomással Magyarországon legalább 3,8 millió ember él. A vérnyomás az életkor előrehaladtával nőhet, az 50 év feletti lakosság 50 százaléka érintett lehet. 65 év felett a nők vannak többségben, de az 50 éves korcsoportban a férfiak - tudtuk meg Csitneki Szilvia Ágnestől, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház adjunktus, belgyógyász, nefrológus szakorvosától. 

A rendezvényen a kórház dietetikusai is prezentációt tartottak, a só hatásáról a vérnyomásra, illetve a fehérjék szerepéről a krónikus veseelégtelenség étrendjében.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.